2022-es Kém katona tábor

Kém-katonai tábor 2022

Idén a kém-katonai tábor is újra megrendezésre került (Sisa Attila és Andi szervezésében), sőt immár két egymást követő héten is bizonyíthatták rátermettségüket a „hadi apródok”. Ezen belül pedig kiemelnénk, hogy voltak öten, akik mindkét hétre jelentkeztek egymás után, és így akár magasabb katonai „rangot” érhettek el, amit különböző feladatok teljesítése esetén lehet elérni. Ez különösen meglepte a szervezőket, hogy többen mindkét héten részt akartak venni.

A napok szinte reggeltől estig programokkal teltek, amik különböző feladatok teljesítéséből álltak, legyen ez akár tűzgyújtás, íjászat, rovásírás, kém- és logikai feladatok, quad, autóvezetés, légpuska célbalövés, búvárkodás (strandon😊) vagy repülőmúzeum, akadálypálya.

Sisa Attila és felesége, Andi így foglalják össze, amikor rákérdezek, hogy nem jelent-e gondot, hogy ez egy keresztény katonai tábor: 

„Semmiképp, sőt! Mi eleve nem tagadjuk, hogy keresztények vagyunk, étkezéseknél hálát adunk, sőt van egy „isteni szikra” nevű foglalkozásunk is, tehát mi a testi, lelki, szellemi felkészítést egyben tartjuk fontosnak – magyarán mindhárom terepen adni szeretnénk útravalót. Tökéletesen lehet összeilleszteni a bibliai témákat és a katonai területeket. Például a „hadművelet” tematikájánál a csapatépítés, felderítés, szövetségesek is szóba kerülnek. De már a tábor elején beszélünk felkészítési alapoknál arról, hogy ki vagyok én, ki az ellenség, ki a szövetséges, ki a megmentő.” 

Természetesen vannak lányok is a résztvevők közt, sőt van egy lány, aki már 6 éve folyamatosan jár ebbe a táborba. Hatalmas változás és nagy hír, hogy idén már nem sátrakban volt az elhelyezés, hanem 6 modern, új szoba került kialakításra szuterén jelleggel, félig a föld alatt (bunkerekben😊). Így jelenleg 36 ágy áll rendelkezésre (6x6 ágy), az ágyakat pedig az Agapé Hálózattól kapta a tábor. A szobák előtt van egy aula a foglalkozásokhoz, illetve van egy sátor is esős idő esetére. A tábor jellegéből fakadóan, mivel minden perc be van osztva, az bizonyult az étkezést tekintve a legjobbnak, ha hozatnak ételt.

A gyerekek idén is, mint minden évben egy záróalkalommal mutatják be a hét alatt megszerzett tudásukat, ahol a szülők saját szemükkel láthatják, hogy mi mindenben fejlődött, változott, gazdagodott a gyermekük egy hét alatt.

2022.07.04.