Végtelenítini Tábor 2025 – „A Mester” beszámoló
Az idei Végtelenítini Tábor különleges tematikát kapott: a „The Chosen” sorozat és a Kung Fu Panda történeteinek ötvözéséből született meg a központi gondolat, amelyet egyszerűen csak így neveztünk: „A Mester”. A tábor fő üzenete az volt, hogy megértsük, mit jelent Jézust mint Mestert követni, és hogyan tudunk tanítványként beleállni ebbe az elhívásba.
A hét során minden nap egy-egy újabb lépést tettünk a tanítványság útján: beszélgettünk a Mesterhez tartozásról, a tanítvány identitásáról, a felkészítésről, a saját értékeink felismeréséről, és végül a győzelemről. A fiatalabb korosztály számára a Kung Fu Panda jelenetei hozták közel a témát, míg a nagyobbaknál a Chosen sorozat epizódjai segítették a bibliai üzenet megértését.
A táborban közel kétszáz fiatal vett részt, mintegy 125 szolgáló segítségével. A csapatot húsz kisebb csoportba osztottuk, így mindenki személyesen is feldolgozhatta a napi üzenetet. A kiscsoportok légköre lehetővé tette az őszinte kérdéseket és kitárulkozásokat, sőt, sok fiatal számára itt született meg az első igazi döntés Jézus követésére.
A program rendkívül sokszínű volt: a lelki alkalmak mellett sportversenyek, paintball, röplabda-bajnokság, quad, csocsó és sok-sok játék biztosította a kikapcsolódást. A közös dicsőítések és esti alkalmak pedig mély lelki élményt adtak: döntések, megtérések, gyógyulások és szabadulások történtek. Idén tizennyolc fiatal határozta el magát a bemerítkezés mellett.
Külön öröm, hogy a szolgálók között sokan voltak, akik tavaly még táborozóként vettek részt, idén pedig már kiscsoportvezetőként, konyhásként vagy az építőcsapat tagjaként szolgáltak. Így vált valóra az, hogy három generáció együtt neveli a negyediket, és a stafétabot átadása folyamatosan működik.
A gyerekek visszajelzései is alátámasztották a tábor célját: sokan arról számoltak be, hogy új barátokra találtak, a dicsőítések különlegesek voltak számukra, és közelebb kerültek Istenhez. Voltak, akik meglepődve tapasztalták, milyen mély beszélgetések születtek a kiscsoportokban, mások számára az esti alkalmak vagy az imaséta adott életre szóló élményt.
A háttérben dolgozó szolgálók is megtapasztalták Isten munkáját: a konyhán, a takarításban vagy éppen a technikai feladatokban. Sokak számára ezek a „láthatatlan” területek is igazi lelki élményt adtak, hiszen minden szolgálat Isten dicsőségére történt, és sok beszélgetés, közös ima született akár mosogatás közben is.
Összességében a 2025-ös Végtelenítini Tábor valódi áldás volt. Isten erőteljesen jelen volt közöttünk, és láttuk, ahogyan a fiatalok szíve megnyílt, döntéseket hoztak, és elindultak a tanítványság útján. A „Mester” téma mélyen szíven találta a táborozókat és a szolgálókat egyaránt. Hiszünk benne, hogy ez a hét sokak számára csak a kezdet volt – a kezdete annak, hogy otthon, a mindennapokban is kövessék Jézust, a Mestert.
2025.08.10.