2024-es Végtelenítini tábor

Végtelenítini Tábor 2024 – „Western” 

A 2024-es Végtelenítini tábor központi gondolata a Western világ és Eszter könyve üzenetének ötvözéséből született meg. A hét mottója Mardokeus híres mondata volt: „Mi van, ha erre születtél?” – amely minden résztvevőt arra hívott, hogy elgondolkodjon: vajon Isten milyen célra teremtette őt, és hogyan tudja betölteni az elhívását.

A táborban több mint 300 fiatal vett részt, akiket közel 120 szolgáló segített. A programokat a Western hangulat hatotta át: volt céllövölde, rodeóbika, tematikus játékok és kreatív díszletek, amelyeket a kreatív csapat hetekkel a tábor előtt készített el. A látvány és a játékos keret jól kapcsolódott a bibliai tanításokhoz, melyek Eszter bátorságáról, identitásáról, és arról szóltak, hogy a megfelelő időben ki kell állni az igazság mellett.

A napi alkalmak során Szabolcs és a tanítói csapat bontották ki az üzeneteket, amelyeket kiscsoportokban dolgoztak fel a fiatalok. A kiscsoportok biztosították azt az őszinte légkört, ahol a fiatalok beszélhettek félelmeikről, küzdelmeikről és döntéseikről. A hét során többen döntöttek úgy, hogy Jézust szeretnék követni, és többen bemerítkezésre is jelentkeztek.

A szolgálók között voltak olyanok is, akik már gyerekként itt táboroztak, ma pedig már kiscsoportvezetőként, dicsőítésben vagy háttérszolgálatban álltak helyt. Dávid és Bálint például évek óta vezetőként vannak jelen: egyikük a dicsőítést irányította, másikuk kiscsoportokat és alkalmakat vezetett. Ők maguk is kiemelték: a tábor legnagyobb ereje az a különleges lelkület, amit nem lehet pontosan szavakba önteni – Isten jelenléte, amely átjárja az egész hetet.

A fiatalok között voltak olyanok is, akik először jöttek, de Kata, aki korábban itt született újjá, most arról tett bizonyságot, hogy a tábor számára egy nagy család, ahol mindig meghallgatják, elfogadják, és ahol szabadon elmondhatja, mi van a szívében. A közösség élménye, a dicsőítések és a tanítások újra és újra szabaddá tették.

A háttérszolgálatokban is óriási munka folyt. A konyhai csapat Laci vezetésével napi több száz adag ételt készített, gulyást, bolognait, hamburgert, giroszt és flekkent. A nap végén a második vacsora (zsíroskenyér és tea) igazi közösségi élménnyé vált a fiatalok számára. Laci elmondta, minden fáradtság ellenére jó látni a jóllakott és boldog gyerekeket, és ez adja a szolgálat örömét.

Norbi hatodik alkalommal szolgált a táborban, csoportvezetőként és a kreatív csapat tagjaként. Elmondása szerint számára a dekorációk készítése lelki élmény is, mert a kreativitásával Isten országát szolgálhatja.

Az idei tábor különleges vendége volt Antal Csabi, aki először vett részt, de rögtön szolgált is az evangelizációs kurzusban. A fiatalokkal együtt ment ki a főtérre hirdetni az evangéliumot. Volt, aki ott helyben befogadta Jézust, másokért imádkoztak, és sok fiatal először élte át, milyen bizonyságot tenni.

Szabolcs, a tábor egyik alapítója hangsúlyozta: a tábor célja kezdettől fogva az volt, hogy a kis gyülekezetek fiataljai közösségre találjanak, és ne érezzék magukat egyedül a hitükben. Ma már több száz résztvevő élheti át, hogy Isten családjába tartozik. Idén is jöttek fiatalok nevelőintézetből, akik számára a tábor különösen nagy ajándék: itt először tapasztalták meg az elfogadást, a közösséget és Isten szeretetét.

Összességében a 2024-es Végtelenítini tábor ideje egy áldott hét volt. A Western hangulat és Eszter könyvének üzenete össze tudott érni a fiatalok élethelyzetével. Felismerni, hogy Istennek terve van veled, és talán éppen „erre születtél”. Sok döntés, megtérés, bemerítkezés és életváltozás bizonyította, hogy Isten jelen volt közöttünk.

 

2024.08.11.