Gyöngyösoroszi Szolgálótábor 2025.07.01.-07.07.
Gyöngyök Orosziban
Gyöngyösorosziban idén először szervezhettük meg a szolgálótábort, amelyhez a helyi Agapé Gyülekezet és annak pásztora nagymértékben járultak hozzá segítségükkel. Nem véletlen, hogy erre a helyszínre esett a választásunk: a falu közösségében már az 1990-es évek közepe óta jelen van az evangélium hirdetése, sok megtérés, gyülekezetplántáló munka indult innen a környező települések felé. Nem utolsósorban a Felemelő Jelenlét Missziónk egyik állomása is ezen a településen található. Úgy éreztük, itt az ideje, hogy a szolgálótábor által egy új fajta, erős löketet kapjon a misszió, és a régi gyümölcsök mellett új hajtások is sarjadjanak.
A hét során több mint ötvenen kapcsolódtunk be a közös munkába. Többen érkeztek más gyülekezetekből az ország minden pontjáról, de voltak helyi fiatalok és testvérek is, akik bekapcsolódtak, ami külön öröm volt számunkra. A reggeli és egy nagyon rövid igei szolgálat után nagy lendülettel indultunk ki a terepre. A szolgálataink során számos roma és „magyar” családot tudtunk elérni az elvégzett munka révén, beszélgetni tudtunk velük és igyekeztünk megosztani velük az evangélium örömüzenetét. Többen kérték, hogy imádkozzunk értük és családjukért.
Esténként evangelizációs alkalmakra gyűltünk össze a templom mögötti kis kertben, ami a település központi helyén található. A helyiek érdeklődése napról napra nőtt, és nemcsak a gyülekezeti tagok, hanem a munkaterületekről megismert emberek, de még új arcok is megjelentek. Voltak, akik most először hallgatták meg az evangéliumot és voltak, akik döntést hoztak, hogy követni szeretnék az Úr Jézust. Minden nap lehetőség nyílt az emberekért való imádkozásra is.
A hét során nem csupán lelki, hanem gyakorlati szolgálatban is részt vettünk. Segítettünk udvarok kitakarításában, kertek rendbetételében, favágásban, takarításban, kerítésfestésben és az önkormányzat felé is tudtunk szolgálni, kerítés és játszótéri játékok festése által. Sok helyen kellett embermagasságú „dzsungelt” írtani és minden napra jutott két-három fűkaszálás is. Szombaton hagyományos szerenádunkra is sor került, amikor végiglátogattuk azokat, akiknél a hét folyamán dolgoztunk, szolgáltunk. Istent dicsőítő énekeket énekeltünk a háziaknak és imádkoztunk értük. Sok helyen könnyes szemmel fogadtak bennünket, szívből jövő szavakkal köszönték meg a munkánkat és azt, hogy gondoltunk rájuk.
A vasárnapi záróalkalomra hivatalosak voltak természetesen azok, akiknél munkát végeztünk és valamennyi helyi lakost szeretettel vártunk, akik tiszteletüket is tették.
A gyöngyösoroszi szolgálótábor különleges állomás volt a szolgálótáborok sorában: egyszerre épült a falu több évtizedes missziós örökségére, és mutatott előre a jövő felé, mert a tábor ideje alatt kiderült, hogy van még igény az ilyen jellegű megmozdulásokra. A táborozók közül is a többség jelezte, hogy a következő évben is részt kívánnak venni a táborban. Mindannyian hálás szívvel tértünk haza, megerősödve abban a hitben, hogy Isten munkája tovább folyik a településen. A megtérések mellett születtek új barátságok, és szolgálói elhívások, és közösen vallhattuk: gyöngyöket hozott felszínre Isten Gyöngyösorosziban.
2025.07.01.