Pánd Szolgálótábor 2024. Jún. 30. - júl. 7. Ismét dobbant a szolgáló szív
Pándon évekkel ezelőtt indult el a közösség, amit ebben az évben igyekeztünk megerősíteni egyrészt a Felemelő Jelenlét misszióval, másrészt, hogy az idei szolgálótáborunkat is oda szerveztük. Néhány évtizeddel korábban már volt egy próbálkozásunk, ami nem tudott igazán kiteljesedni. Most azonban erős a reménységünk, hogy ez a munka jó gyümölcsöket fog hozni. A helyiek igyekeztek a tábor előtt felmérni a szükségeket, amiket aztán a szolgálócsoportok igyekeztek betölteni.
A tábor létszáma 50-60 fő között váltakozott. Szokás szerint több gyülekezetből érkeztek a résztvevők. Mintegy harminc terepen tudtuk Isten feltétel nélküli agapé szeretetét bemutatni. Csodálatos volt az idősek és rászorultak reakciója, szeretete és a segítő szolgálata.
Az esti evangelizációs alkalmakra is napról napra egyre többen voltak kíváncsiak. A helyi lakosok közül is többen eldöntötték, hogy az Úr Jézus követői lesznek, akik azóta már a gyülekezetben is többször megjelentek. A szolgálótáborosok között is volt, aki most először fogadta be a szívébe és életébe az Úr Jézust. Hárman hozták meg azt a döntést is, hogy bemerítkeznek, ketten közülük ezt otthon szerették volna megtenni, egy leányzó viszont kérte, hogy ott merítsük víz alá. A szolgálótáborok 16 éves történetében ez volt az első, hogy a szolgálók közül nemcsak döntött valaki, hanem még ott kérte a bemerítését is.
A szombati szokásos szerenádunkat, amelynek során végiglátogattuk azokat a helyeket, ahol munkavégzés volt a hét folyamán, kicsit megzavarta az éppen akkor tartott falunap, amely elég sok útlezárással járt. A falunapon végül a kisebbségi roma önkormányzat látta el a csapatunkat az ebédnél. A nagy forgatagban mi is igyekeztünk kivenni a részünket, hogy emberekkel beszélgessünk, illetve, hogy mi is beálljunk a fakanál célbadobó vagy a meggymag-pöckölő és légpuskával célbalövő versenyekbe. Majdnem minden versenyszámban nagyon jó eredményeket értek el a csapatunk tagjai. Vasárnap délelőtt több mint tízen tudtak eljönni a záróalkalomra, amelyen megszólalt minden érintett, akinél munkát végeztünk, sőt volt olyan is, aki maga is jelentkezett a jövő évi szolgálótáborra, hogy annak immáron szolgáló tagja szeretne lenni.
Az önkormányzathoz és a református templomhoz tartozó területeken is nagy sikere volt a fűnyíró traktorunk fűharapdálásának, amely Csóka Feri jóvoltából állt szolgálatba. Jó barátság alakult ki a református gyülekezet pásztorával, aki - amikor csak tehette - kijött az evangélizációs alkalmakra, és igényelte, hogy tartsuk a kapcsolatot egymással a jövőben is.
2024.06.30.