Kengyel Szolgálótábor 2023. júl. 02. – 09. Kiáradt a Úr Kengyelen
Az idei szolgálótábort 50 fővel Kengyelen tartottuk. Itt évekkel ezelőtt elindult egy misszió Édes István pásztorlásával, ami mára kicsit lendületét vesztette. Ez is indokolta, hogy a szolgálótáborral egy lendületet vigyünk be a falu életébe. 35 helyen dolgoztunk, ahol több száz méter kerítést festettünk. Sok száz m2-en vágtuk le a füvet, de nagyon sok kert is megszépült, sok ablak vált átlátszóvá. Minden este a falu főterén evangélizációt tartottunk. Ezek közül kiemelkedett, amikor térden állva imádkoztunk a Kengyelen élő emberekért, az evangélium áttöréséért, ezalatt Isten lelke nagyon erőteljesen leszállt. A másik kiemelkedő alkalom az volt, amikor már elég sokan eljöttek a faluból, főleg olyanok, akiknél dolgoztunk és akikkel kapcsolatba kerültünk, és jó volt látni azokat a 70-80 éves időseket, akik nagy lelkesedéssel álltak be a zsidó körtáncba. A helyi iskola és a falu könyvtára adott szállást a csapatunknak. Jó volt esténként hallgatni a beszámolókat, hogy kik milyen élményekkel gyarapodtak aznap. Esténként nagyon erőteljesen kiáradt az Úr lelke, és akik még nem döntöttek az Úr mellett, azok elköteleződésre jutottak. Közülük a legkedvesebb volt a Hommer ikrek megtérése, akik így nemcsak a fizikai születésük, hanem a szellemi újjászületésük során is ikrek lettek. Mindannyiunknak nagy élménye volt, hogy a szombati szerenád során, amikor végiglátogattuk a szolgálati helyeket és megáldottuk az ottélő embereket, hogy mindezt három lovaskocsin összeszorulva tudtuk megtenni. Voltak, akik ezt látva döntöttek úgy, hogy eljönnek a vasárnap délelőtti búcsúalkalomra, ami után úgy gondolom, hogy elég sok munkát hagytunk Édes Istvánra, hogy a következő hetekben meglátogassa és továbbvigye azt a munkát, amit a szolgálótábor során az Úr elkezdett.
2023.07.02.