Romavezetői elvonulás

Együtt a "fekete fölével"

A romagyülekezetek csúcsvezetőivel vonultunk el Vácdukára egy szűk körben. Jó volt újra azon a terepen összegyűlni, ahol évtizedek alatt nagyon sok áldást nyertünk a különböző elvonulásokon. A roma misszió vezető testvéreivel egyetértettünk abban, hogy jó az, ha a vezetőkkel hosszabb időt is együtt töltünk, megismerve a szívüket, terveiket. Az előadásokat most volt időnk átbeszélni, és úgy láttuk, hogy ez mindannyiunkban tudott maradandó nyomokat hagyni.

Ezen az alkalmon átbeszéltük a tekintély kérdését, miszerint igazán az várhat tekintélyt, tiszteletet másoktól, aki maga is tud tiszteletet adni. Hiába szeretnénk tekintélyt követelni másoktól, akár vezetőként is, ha mi magunk nem adunk tiszteletet és fogadjuk el tekintélyként azokat az életünkben, akiket Isten rendelt fölénk. Aki nem tudja magát gyakorolni abban, hogy Jézus Krisztus személyét, az Igének, a Szentléleknek, Isten igazságainak a tekintélyét elfogadja, az várható, hogy egyéb területeken se tud tekintélytisztelő lenni, és ily módon maga sem lesz olyan ember, akit elfogadnak tekintélyként, mint vezetőt.

Beszéltünk arról, hogy vannak kirendelt, kinevezett vezetők, úgy a társadalmi életben, mint egy gyülekezet életében és nagyon lényeges, hogy elfogadjk őket. Fontos az atyák elfogadása és tisztelete, akár mint gyülekezet alapítóknak, akik mellett, ha felnőnek a fiak, akkor meg tudják adni nekik a tiszteletet, hogy aztán a gyülekezet tagjaitól ők maguk is tiszteletet kapjanak.

Beszéltünk a funkcionális tekintélyről, úgy, mint a szülőknek, vagy időseknek, véneknek a tiszteletéről, illetve a házasságban a férjek tiszteletéről, és arról, hogy a férjek szeressék a feleségeiket.

Roma gyülekezetben különösen nehéz az, hogy egy roma vezető tiszteletet kapjon, a roma gyülekezet roma tagjaitól. Ugyanakkor az is nehéz, hogy egy vezető szabadon tudjon maga mellé emelni másokat, és hogy ne féltékenyen élje meg, hogy akkor elveszti a gyülekezetben a tekintélyét, ha mások is tekintélyre emelkednek ő mellette.

Babos Ödön testvér, a taktaszadai gyülekezet pásztora a következő bizonyságát osztotta meg velünk. Ő az önkormányzat képviselő testületének tagja, és a kisebbségi önkormányzati résznek is a vezetője. Elmondta, hogy az iskolában áldatlan állapotok jöttek létre, főleg a roma gyermekekkel nem bírnak a tanárok és oda jutottak, hogy nem viszik tovább az osztályaikat és feladják azt a harcot, amit napról napra vívniuk kell, a tiszteletlen, engedetlen, a tanulástól menekülő gyermekekkel. Ödön testvérék arra a látásra jutottak, amit az önkormányzati testületben is elfogadtattak, hogy mindennap az iskolába egy testületi tag elmegy, mint egy külső tekintély, és így a jelenlétével segítséget ad a tanároknak a fegyelmezésben és az órák jó légkörű megtartásában. A testületi tagok újra diákok lettek, végig ülve az órákat. A szünetekben és a tanítás után külön kiemelték azokat a problémás gyermekeket, akiknek a magatartását és hozzáállását ők maguk is látták és ezekkel a gyermekekkel elbeszélgettek, próbáltak a szívükre beszélni szeretetben, de mégis a tekintélyükkel élve.

Az eredmény bámulatos volt, a tanári kar újra visszanyerte az életkedvét az elhívatása után, és ezáltal megváltozott az órák légköre és egy jó változásnak indult el a nehezen hordozható gyermekek hozzáállása is.

Lakatos Vilmos testvér arról az áldásról számolt be, hogy mióta saját objektumuk van, ahol az istentiszteleteiket tarthatják, akadálytalanul és legkülönbözőbb időpontokban jöhetnek össze.

A fiatalok önállósága különösen példás, ahol nemcsak egymásért imádkoznak, hanem rájöttek arra is, hogy ami sokuknak nagyon nehéz, hogy folyékonyan olvassanak, ezt az ifjúsági alkalmon az Igék hangos felolvasása által tudják gyakorolni, így két legyet ütnek egycsapásra. Olvassák az Igét, amit természetesen átbeszélnek és átimádkoznak, és ezáltal gyakorolják az olvasást, ami már elég jó eredményeket mutat az iskolában is.

Egy másik dologról is beszámolt, hogy az asszonyok külön is aktiválódtak és az összejövetelükön túl azon, hogy foglalkoznak az Igével és az imádsággal, átbeszélik a mindennapi életnek különösen az asszonyokra vonatkozó kérdéseit, dolgait, és abban keresik az Igének a tanácsolását és próbálnak annak megfelelően megoldásokat találni, különböző élethelyzeteikre.

Ezen az összejövetelen sokat beszéltünk arról, hogy mennyire fontos lenne a roma gyülekezetekben a gyermekmunkát és az ifjúsági munkát segíteni. Hiszen, ha azt várjuk, hogy a roma családok életében maradandó változások legyenek, akkor az, csak generációs viszonylatban képzelhető el. Kevés az, ha megtér a papa és a mama, de a gyermekek kiszakadnak a világba, hisz azoknak a késői megtérésével, lényegében újra indulhat az egész elölről. Míglen, ha generációs szintre lehet átvinni a megtérést, és a gyermekek foglalkozásával ők is megtérésre jutnak, és aztán az ő gyermekeik is, akkor a második és a harmadik generáció egészen más alapról tud indulni és így a változás, ami végbe mehet az életükön az immáron gyökeres és maradandó lehet.

Perjesi István