Juhász Peti kísért el Taktaszadára egy roma gyülekezetbe, amelyet a korábbi cigányvajda vezet, mint a gyülekezet helyi pásztora.
Ödön testvér építkezési vállalkozó, aki igen nagy megbízásokat kap, és azt hűségesen teljesíti, és akire én magam is büszke vagyok, hogy óriási tornyok állványozását hogyan vállalja, oldja meg és aztán arat jó elismeréseket. Többen a gyülekezet tagjai közül is ott dolgoznak a vállalkozásában, és ha kell, ha nem, megismerik az elkötelezett, hűséges, kitartó munkának a nehézségeit is és az áldásait is.
A kis gyülekezet erre az estére nagy lelkesedéssel gyűlt össze. Az alkalom után a pásztor szeretetvendégségre hívott el az otthonába, ami nagyon különleges, tiszta, és romásan feldíszített otthon, ahol egy nagyszerű "romás" vacsorában lehetett részünk. A beszélgetésben is tudtuk építeni egymást és így az egész közösségre nézve elmondhatom, hogy egy bátorító, előre vivő alkalom volt.
Perjesi István
2019.11.23.