Nagyon jó élményeim voltak Jákfalván, ahova Gedővári Robi kísért el engem. A gyülekezet rugalmasan péntekre tette át az istentiszteletét, hogy találkozni tudjon velem. A közös éneklés nagyon komoly felkészültségre utalt, és csodálatos légkört hozott létre. Az igeszolgálatra is nagyon fogékonyak voltak a testvérek.
Roma gyülekezetekben különösen fontos, hogy ne egymásra, ne másokra összpontosítsanak, hanem elsősorban az Úrra, mert ha ez működik, akkor az átsegít különböző nehézségeken és problémákon. Ez volt a témája a szolgálatomnak, amelynek jó visszhangja volt a testvérek körében.
Nagyon áldott beszélgetésem volt a gyülekezet vezetőjével. Sok-sok év után most éreztem igazán azt, hogy volt értelme a sokéves fáradozásnak, mert most igazán érezhető volt a nagykorúság, az alázat, a tekintély elfogadása és a tiszteletadás a részéről, amely nemcsak külsőségekben, hanem a szívéből fakadóan is érzékelhető volt. Ez bátorítást jelent számomra, hogy valóban nem hiábavaló ez a szolgálat.
Perjesi István
2019.10.11.