Fellendülő romamisszió
Miskolcon tartottuk a roma vezetőképző alkalmunkat, amelyen közel hatvanan vettek részt. Továbbra is négyen szolgáltunk tanítással. Ezen az alkalmon nagyon sok új testvérrel találkozhattunk a régiek mellett. A roma képző alkalmainknak továbbra is a diósgyőri református pásztor házaspár és gyülekezet biztosítja a helyiségeket. Szeretetükre jellemző adalék, hogy abban az épületben, ahol az alkalmainkat tartjuk, óriási felújítási munkálatok kezdődtek. Az ezt végző testvérek, hogy a szombati napon ne zavarjanak minket a munka zajával, a hét folyamán szabadnapokat vettek ki azért, hogy a hangos gépekkel hétközben végezzék el a munkáikat és mi szombaton nyugodt körülmények között tudjuk megtartani az összejövetelünket.
A nap riadalommal indult, mert a jászladányi testvérek autója a reggeli csúszós úton balesetet szenvedett, és a testvéreket mentő szállította korházba kivizsgálásra és sebeik ellátására. Ez rögtön egységbe fogta az alkalomra érkezőket. Estére minden testvért a kezelés és megfigyelés után hazaengedtek.
Nagyon jó tapasztalni azt, ahogy több gyülekezetben látjuk Isten beavatkozó munkáját és azt is, hogy a megfáradt gyülekezetek megelevenednek.
Egy sarudi testvér, aki öt évet töltött börtönben és ez idő alatt megtérésre jutott, elmondta, hogy a börtön által kapott lehetőséget igyekezett jól felhasználnia, és így alapos bibliaismeretre tett szert a börtönévek alatt.
Örömmel üdvözöltük Balázs testvérünket, aki beleszerelmesedett a Gyöngyösoroszi misszióba, olyannyira, hogy Angliából hazaköltözött és Gyöngyösorosziban vett házat, hogy minél közelebb legyen az itt élők életéhez. Először vett részt ezen az alkalmunkon és nagyon lelkesen nyilatkozott arról, amit látott és hallott. Számomra nagy áldást jelentett és öröm volt látni azt is, hogy Gyöngyösorosziból olyan testvéreket is tudott magával hozni, akik annak idején kikerültek a gyülekezet vonzásköréből, de most Balázzsal együtt nagyon lelkesednek és teljes készséget mutatnak egymás elfogadására és a közös szolgálatra.
Nagy áldást jelentett számunkra az erdélyi roma testvérek jelenléte, akik Székelyhídról és Margitáról érkeztek Daróczi László vezetésével. Az elmúlt évben Nagyváradon tartottunk közös alkalmat a magyarországi és erdélyi gyülekezeteinkkel, aminek nagyon sok jó baráti kapcsolat, szolgálati meghívás és az egymástól tanulás lett a jó gyümölcse. A magyarországi testvéreknek egy jó tanúság volt, hogy az erdélyi társaik milyen komolyan viszonyulnak az elkötelezett, stabil munkákhoz és munkahelyekhez, illetve az is, hogy a roma gyülekezetekben, akik komolyan veszik a tízedet és az adakozásokat, milyen áldásokat tudnak megélni anyagilag és lelkileg egyaránt.
Perjesi István
2019.02.16.