2018-as Végtelenítini tábor - táborlakók mondták

Sziasztok lányok! Ez most hányadik táborotok?

- Nekem ez a hetedik táborom, én 12 évesen voltam itt először és ez most már hagyománnyá vált, hogy itt vagyok. Nem csak azért jövök, mert ez ilyen megszokott, hanem azért mert ide hazaérkezem minden nyáron.

- Nekem ez a kilencedik táborom, ez nyári programnak el van könyvelve, hogy jövök. Most már 2 éve szolgáló vagyok és talán azt mondhatom, hogy sokkal jobban élem meg, mint gyerekként. Gyerekként, ugye minden programon részt vettünk, de az, hogy adunk másoknak, hogy szolgálunk mások felé, az sokkal izgalmasabb és sokkal többet kap ebből az ember. Én nagyon szeretek szolgálni.

Hogy tetszik nektek ez a szuperhősös téma?

- Nagyon király, szerintem. Én alapból is szeretem ezeket a filmeket, a DC-t kevésbé, de a Marvelt nagyon. Nekem nagyon tetszik, mert szerintem sokat tudunk tanulni ezekből. Egyre többet tanulunk erről itt a táborban nap mint nap, hogy mi hogyan tudunk hősként viselkedni a világban is, és úgy, hogy mi Jézus hősei tudjunk lenni.

- Hát én a filmekről inkább nem beszélnék, mert olyan sok mindent nem láttam, de igazából nagyon jó megélni azt, hogy oké, ezek csak filmek, és tényleg szuperhősök, de hogy mi itt a Földön hogyan tudunk úgymond szuperhősök lenni és így képviselni Istent. Annyira jó volt, hogy sokat hallottunk arról, hogy hogyan élték meg ezt mások. Amit mi megéltünk, azt át tudjuk adni kiscsoportos vezetőként a kicsiknek, és ők is olyan dolgokat mesélnek, hogy hogyan lépnek ki úgymond szuperhősként ők a hétköznapjaikban és hogyan képviselik Istent. Ez zseniális!

Most még a tábor elején vagyunk, de mi az, amit úgy éreztek, hogy hazaviszitek innen a táborból?

- Annak ellenére, hogy még a tábor elején vagyunk, az már fantasztikus, hogy nagyon sok mindent tapasztaltunk meg. Én a tegnapi estét haza fogom vinni mindenképpen, nagyon nagy örömöt és egy megtapasztalást. Tegnap szolgálatban voltam, és fantasztikus dolgok történtek. Nagyon jó volt azt látni, hogy az Úr hogy tud bennünket használni mások felé és hogy bátorságot vegyünk azokban a helyzetekben, amikor az Úr üzen valamit rajtunk keresztül, és tegnap ez megtörtént. Voltak olyan áttörések olyan emberekben, akiknek számított az, hogy mi odamentünk és imádkoztunk értük.

- A tegnap fizikálisan, emberileg teljesen a padlón voltam, és annyira jó volt megélni azt, hogy csak egyetlenegy lépést kellett megtennem Isten felé és olyan áttöréseket tapasztaltunk meg a fiataloknál, a korosztályunknál. Annyira jó volt látni, hogy ég a szívük az Úrért és bármilyen helyzeteken is mennek keresztül, abból van kiút. Annyira jó, hogy mi, mint Isten továbbított hangja, egy telefonként tudjuk továbbadni ezeket. Én, amit még jól éltem meg idáig és a továbbiakban csak jobb lesz: a kiscsoportok. Annyira jó megélni a fiataloknak a bizonyságait, hogy hogy élik a mindennapokat és ezáltal én is annyit épülök, pedig ők csak azt mondják el, hogy hogy élik a hétköznapjaikat.

- Én azt viszem haza magammal, hogy mindenki szereti egymást, ez Jézusnak a csodája és nem véletlenül van. Az a legszebb, hogy itt mindenki hisz Jézusban, mindenkinek betölti a szívét és mindenki egyszerűen jól érzi magát.

Mit üzentek azoknak, akik még nem jöttek el a táborba?

- Azt, hogy ez egy kihagyhatatlan hely, és ha eljössz, nem fogod megbánni és fantasztikus dolgokkal fogsz hazatérni.

- Mindenképp gyere el és ne félj, hogy nem ismersz senkit, rengetegen vagyunk és nap mint nap újabb barátságok köttetnek, szóval itt a helyed!

- Gyere el, mert ez a legjobb tábor!

2018.08.10.