Jún. 29. és aug. 5. között rendeztük meg az évi szolgálótáborunkat közel ötven fő részvételével, melynek túlnyomó többségét fiatalok tették ki. Az orgoványi iskola termeiben alakítottuk ki a szálláshelyeinket. Az iskola vezetősége mindent megtett annak érdekében, hogy a körülményekhez képest a lehető legkényelmesebb elhelyezést nyújthassák. A konyha, az étkezde, a tornaterem, csocsók, a fürdők, a gondnoki és takarítószemélyzet, összességében nagyon kellemes elhelyezést biztosított.
A helyi Örömhír gyülekezettel fogtunk össze a tábor megszervezésében, a helyi testvérek is nagyon segítőkészek voltak és sok munkaehetőséget kutattak fel a községben. A munkában a sláger a kerítésfestés volt. Hozzávetőleges számításaim szerint több száz métert is kitett a lefestett kerítések hossza. Ennek a tevékenységnek a sikerességét jelezte az, hogy a helyi festéküzletben illetve a környező településeken is elfogytak a kerítéshez használt slágerszínek (barna, zöld). Nagyon különleges élmény volt az, ahogyan a polgármesterasszony támogatott bennünket. Vele minden megbeszélést imádsággal fejeztünk be. Esténként a község központjában szép parkos helyen tarthattuk az alkalmunkat, amelyen estéről estére egyre többen vettek részt. Ezeken az alkalmakon a község vezetői közül is sokan megjelentek, mint például a polgármesterasszony, az iskolaigazgató, a művelődési ház igazgatója, az óvoda vezetője, a község háziorvosa stb.
Csütörtök reggel a piactérre vonultunk ki, ahol először a csoportunk félkörívben állva, majd a piacon körbemenetelve énekelte a dicsérő dalokat. A piaci árusoktól nagyon sok felajánlást kaptunk, mint például szőlő, szilva, 50 cső kukorica stb.A piaci dicséretre Csiszér László katolikus karizmatikus dicsőítésvezető csatlakkozott, aki a családjával a közelben lakik, és amikor megtudta, hogy zenészhiányunk van, akkor szeretettel felajánlotta a szolgálatát. Szombaton megtartottuk a szokásos szerenád körutunkat, amelynek során az óriási hőség ellenére igyekeztünk ellátogatni minden olyan helyszínre ahol a hét folyamán munkát végezhettünk. Ismét egy teherautó platójára ült fel a csapat, rendőri és polgárőri felvezetéssel. Az énekünket és áldó imádságainkat általában könnyek között fogadták mindazok, akiknek segítettünk a hét folyamán. Kicsordult a szemünkből a könny, amikor az egyik házhoz érkezve, ahol egy nagyon hosszú kerítést festettünk a kerítésre felakasztva egy nagy mű virágcsokor és egy nagy transzparens fogadott bennünket azzal a felirattal: "Köszönjük, Agapé!"
Sok egyéb felajánlást is kaptunk, szinte minden este valaki főzött nekünk vacsorát, így a vaddisznópörkölttől a húsos káposztáig megkóstolhattuk a helyi specialitásokat. Szőlőből akár zöldséges üzletet is nyithattunk volna. Speciális munkáink közé tartozott, hogy az iskola udvarára leborított hatalmas mennyiségű használt autógumiból, köztéri virágágyások, katica, béka állatfigurák készültek, miután színesre átfestettük őket. Ezek a község különböző füves területein lettek elhelyezve, amelyek mellett táblák fogják hirdetni a feltétel nélkül alapítvány munkáját.
A vasárnap délelőtti búcsúalkalomra nagyon sokan eljöttek a községből, nagyon meghatóak voltak a polgármester asszony, az iskolaigazgató asszony, és a református gyülekezet gondnokának a szívből fakadó szavai. A helyi reál élelmiszerüzlet tulajdonosa, aki nagy szimpátiával volt a szolgálatunk iránt, szombaton elengedte az összes addig felgyűlt számlánkat, mondván, hogy ezzel is támogatni kívánja a táborunkat.
Szombaton délelőtt a művelődési ház udvarán a könyvemmel kapcsolatosan tartottunk író- olvasó találkozót, aminek nyomán majdnem az összes magammal vitt könyvemet vasárnapra felvásárolták.
Nagyon kedves volt, amikor az esti szabadtéri alkalmunk során egy 77 éves bácsi a tér közepén mikrofont kért, és a falu idősei és rászorultjai nevében kedves és megható szavakkal köszönte meg a szolgálatunkat.
Sok érdekes emberrel találkoztunk, különös volt hallgatni egy idősebb roma asszony szavait, aki elmondta, hogy egész életében soha nem járt iskolába, és 47 éves korában csak azért tanult meg írni és olvasni, hogy a Bibliát személyesen olvashassa. Olvasási tudománya fölötti örömében rögtön az elejétől a végéig rögtön el is olvasta, és azóta is rendszeresen forgatja.
Perjesi István
2018.08.05.