Roma közösségek mentorálása- 10 különböző helyszínen

A roma közösségek egyhetes látogatásán tizenegyen vettünk részt. Minden alkalommal, minden jelenlevő szolgáló testvérem lehetőséget kapott rövidebb igeszolgálatra. Minden istentiszteleten hangsúlyt helyeztünk arra, hogy az alkalom végén személyesen imádkozzunk az emberekért és a szükségeikért

Jászladány

A testvérek, szokásuk szerint, egy Ige-szakaszt olvastak fel az alkalom elején, és ezzel kapcsolatosan imádkoztak, ami nagyon erőteljes volt. A hallgatóság különösen jól "fogta" az Igét - meglepően jól vissza tudták mondani az üzeneteket.Különös élmény volt számomra, hogy a kapott üzenet után már csillogó szemekkel, lelkesen néztek az emberek.

Jákfalva

Segélycsomagokat és adományokat vittünk a közösség részére. Szajkó Rolandot és családját bátorítottuk és imádkoztunk értük, Isten áldását kérve az életükre.

Szendrő

Itt az utcán tolongtak az emberek, látványosságként kezelték érkezésünket, és kb. 200 fő hallgatott minket. Nehéz volt prédikálni nekik, és megragadni a figyelmüket. A dicsőítésnél mégis óriási isteni erő mutatkozott meg. Az imádkozás során sok volt a beteg, és közülük is sok volt a súlyosan beteg gyerek. A környező házakból is elhozták a betegeket, amikor tudomást szereztek arról, hogy imádkozunk értük. Másfél óra ima után este 10-kor ért véget az alkalom. Ezt követően a helyi vezetőket tanítottuk, tanácsoltuk, mert sok kérdésük volt.

Sarud

A közösség a helyi, korábbi öregotthont kapta meg a polgármestertől. A nagy melegre és az érdeklődésre való tekintettel az egész közösség az épület előtt az árnyékba települt ki, és ott vártak bennünket. Utcai evangélizációnak is megfelelt, mert az utcákon járó emberek megálltak, és az árokpartról hallgatták az istentiszteletet. Az alkalom után a helyiek nagyon kitettek magukért a vendégszeretet gyakorlásában, az asszonyok nagyszerű ebédet főztek.

Erdőtelek

Egy családi ház udvarán jöttünk össze, ahova a helyiek nagyon sok széket raktak ki. Az udvar különösen gondozott, a kert szépen megművelt volt. Kicsit furcsának találtam, hogy az udvar vége kerítés nélkül csatlakozott a falu temetőjéhez. Ez viszont jó kontrasztot adott ahhoz az élethez, ami az udvaron megnyilvánult.

Rimóc

Rimócon a helyi stadiont bérelték ki az istentisztelet céljára. A falu szélén egy nagyon szép focipálya új épületének emeleti részét kaptuk meg, amely jól megfelelt az istentisztelet céljára.

Különös élmény volt találkozni egy alig 40 éves emberrel, aki nemrégen özvegyült meg és 11 gyermeket nevel. Elmondása szerint még nem volt 15 éves, amikor apa lett, a felesége pedig alig múlt 13 éves, amikor az első gyermekét megszülte.

Itt találkoztam egy fiatalemberrel, aki örömmel újságolta, hogy két évvel ezelőtt, amikor hasonló körúton jártunk náluk, imádkoztunk azért, hogy gyermekük születhessen. Ezt követőleg néhány hónapra fogant a felesége, és azóta egy egészséges gyermeket nevelnek.

Gyöngyösoroszi

A szolgálatok után imádkoztunk az emberekért. Én az utcára mentem ki, ahol 20-25 ember figyelte az udvaron zajló eseményeket. Amikor hangosan megkérdeztem tőlük ,,kiért imádkozhatom?", akkor mintha bombát dobtak volna közéjük, mindenki elugrott vagy elfutott tőlem legalább 6-8 méterre. Senki nem akarta vállalni az imádságot. Végül egy férfi a feleségét küldte hozzám, mondván, ráfér az ima. Imádkoztam az asszonyért és a vele levő kisgyermekéért hangosan, mindenki füle hallatára. A férj továbbra is elzárkózott az imádság elől. Amikor beszélgettünk, akkor kiderült egy nagy szomorúságuk, hogy az első gyermek után nem született újabb gyermekük, és ennek már 6-7 éve. Ez a szükség kaput nyitott az imára a férj előtt is, és az árokparton ülve kész volt felvállalni mindenki előtt, hogy ezért az imatémáért imádkozzam. Az ima végére nagyon meglágyult a szíve. Mindenáron szerette volna, hogy elmenjek az utca végén lévő otthonukba, és még többet beszéljek nekik Jézusról. Mivel akkor ennek a meghívásnak nem tudtam eleget tenni, megígértem nekik, ha legközelebb újra ott járok, akkor meglátogatom őket.

Beret

Gyöngyösorosziból Beretre indultunk, ahova Rajz József presbiter testvér, a miskolci Ámen Közösség egyik vezetője jár rendszeresen. Aznap ballagások voltak, ezért kevesebben jöttek el, így a közösség dobosa, a polgármester sem tudott jelen lenni. A helyi szociális gondozónő nagyszerűen összefogja a roma közösséget.

Ózd

Ózdon Tugyi János fogja össze a roma közösséget. A házánál a melléképületet teljesen átalakította imaházzá, kb. 40-45-en férnek be, de a növekedés nyomán még bővíteni szeretné. Szlovákiából is járnak át a közösségi alkalmakra.

Monor

A dicsőítés szolgálata szívből jövő és erőteljes volt. Különös élmény volt, hogy az alkalomra eljöttek azok a roma testvérek és leendő testvérek, akik 30 évvel ezelőtt elkezdtek járni a közösségbe, és akikkel sok közös élményt éltünk át.

Záró gondolatok

Esténként, amikor csak tehettük, leültünk átbeszélni a nap eseményeit, kiértékeltük a szolgálatainkat, megosztottuk a közösségekkel kapcsolatos látásainkat, benyomásainkat. A tanulásnak és fejlődésnek nagyon természetes közege volt az, hogy utazás, étkezés, pihenés stb. közben beszélgethettünk egymással, kérdéseket tehettünk fel, és azokra együttesen kereshettük a válaszokat.

A szolgálataink egy részét szabadtéren, általában egy-egy udvarban tarthattuk. Az ilyen összejöveteleknek mindig megvan az a veszélye, hogy a figyelem jobban elterelődik, és a hallgatóság figyelme nehezebben köthető le, a haszna viszont az volt, hogy az udvarokon sokan elfértek, és sokszor az utcai rész is megtelt érdeklődő emberekkel.

Minden alkalom végén személyesen imádkoztunk az emberekért és a szükségeikért. Fájó volt látni a sok beteget, de különösen összeszorult a szívünk, amikor betegség által megnyomorodott gyerekeket hoztak elénk. Az utca népe olykor megijedt az imalehetőségtől, máskor, annak áldását érzékelve, a környező házakból is kihozták a betegeket, hogy imádkozzunk értük.

Utunk során segélycsomagokat is vittünk magunkkal, teljesen teletömve a buszunk elég nagy rakterét. Nem minden helyen osztottunk csomagokat, inkább azokra a helyekre koncentráltunk, ahonnan, mint egy központból, több helyre járnak rendszeresen szolgálni a testvéreink. Rájuk bíztuk, hogy a szolgálataik során, amikor meglátogatják a különböző közösségek tagjait, a családok és szűkségek ismeretében vigyék tovább és osszák szét az ajándékokat. A segélycsomagok átadása során határozott látásom alakult ki azzal kapcsolatosan, hogy a roma családok nincsenek tanítva, hogy hogyan viszonyuljanak az ilyen szállítmányokhoz.

Egyrészt fontos, hogy szégyenérzet nélkül el tudják fogadni a segítséget és a szeretetet, másrészt fontos, hogy ne alakuljon ki egy haszonleső, elvárásokkal teli hozzáállás, hanem tudják megköszönni és értékelni a segítséget. Ha kisebb vagy nagyobb szállítmányt kapnak, ne a szállítóktól várják, hogy azok becipelik, és a helyére rakják a csomagokat, hanem a nekik érkezett csomagok behordását tartsák saját felelősségüknek.

Elgondolkoztatott egy másik tapasztalat is, hogy megtért roma testvérek és vezetők sok tekintetben csak egy bizonyos szintig jutottak el. Megtanulták, hogyan kell az emberekhez beszélni, döntésre hívni, a befogadó-imát elmondatni, és egy bizonyos szinten megélni az istentiszteleteket és a keresztény életet.

Hiányoltam viszont a tanítványozás és vezetői képzés fontosságának látását, és az erre való törekvéseket. Nagyon a szívemen van, hogy keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek által segíthetünk a vezetőknek, hogyan vigyék tanítványi szintre a megtérteket, és hogyan gyökereztessék meg őket Krisztusban.

Perjesi István