A tinik életkorának sajátossága, hogy mindent átértékelnek, és mindent megkérdőjeleznek.
Ebben az
időszakban az a legfontosabb számukra, hogy kapcsolatban legyenek kortársaikkal. Ennek érdekében szervezzük a
különböző ifjúsági programokat, ahol minden értük van, róluk szól, de a krisztusi értékek a mérvadók. Rendezünk
Tini Day napokat, Torkolattűz és Xenon alkalmakat.
A szó a végtelen és a tini szavak keveréke, melyben a korcsoport, amely véges, és Isten, mint végtelen jelenik meg. 2009 óta rendezünk tini táborokat, melyeknek minden évben van aktuális témája és ahhoz kapcsolódó címe. Pl.: a T-BOY TÁBOR a tékozló fiú történetét dolgozta fel, a TÖRÉS TÁBOR pedig a kitörést a gyermekkorból és betörést a tini korba, illetve a nagyobbaknál kitörést a tini korból és betörést a felnőtt korba. A 6ÁR TÁBOR a határokról szólt, ahol a gyermek, tini és felnőtt kor határait és Isten határait vizsgáltuk. A MADEIN KINGDOM tábor az Isten királyságába tartozást és a benne való dolgunkat kutatta. 2017-ben a REVOLUTION TÁBOR a szeretet-forradalomról és a cselekedetekről szól.
Gödöllőn, Máriabesnyőn kerül megrendezésre, a gödöllői Agapé Gyülekezet épülete mögötti területen, ahol a tábor előtt már hetekkel elkezdődik a röplabda, foci, paintball és quad pályák, a medence, a party sátrak, konyhai sátrak, és a központi sátor felállítása.
Számukra nagyon lazának és nagyon mélynek kell lenniük az előadóknak, mert a langyosra nem vevők, azt kivetik. A
tábor is úgy épül fel, hogy rendkívül vagány, ötletgazdag és minden napja megdöbbentő élményekkel teli,
ugyanakkor a tanítások, a dicsőítés és a „bibliázás” pedig nagyon mély, amire nézve ugyanúgy éheznek a fiatalok.
A tábor nagyon nagy jelentőségű az életükben, és gyakran jelentős változáson mennek át azáltal, hogy egy hétig
folyamatosan Isten jelenlétében vannak. Minden évben azt tapasztaljuk, hogy sok fiatal fogadja be Jézust a
szívébe.
A tábor során a tinik extrémebb dolgokban is részt vehetnek, mint pl. paintball, quad, repülős
programok stb.
A táborban a zene, a dicsőítés fiatalos, hangos és dinamikus, az ő stílusokhoz
igazodik.
A tábor első felében az extrém dolgok nagyobb érdeklődést kaphatnak a fiatalok szemében, de
később Isten szeretetére kerül át a hangsúly az esti beszélgetések és a közös zenélések alkalmával. A tábor
ideje alatt a tinik sátrakban és faházakban laknak.
A táborban keresztény és nem keresztény tinédzserek vesznek részt. Segítőnek a régi táborozók állnak be, akik
példaképekké váltak és válhatnak a kisebbek számára.
A támogatói csapaton kívül, különböző előadók
látogatnak el a táborba az esti alkalmakra, akik programjaikkal színesítik a tábor életét.
A táborokat
követően látjuk és tapasztaljuk a fiatalok életében, hogy szoros kapcsolatban állnak Istennel és egymással.
Örömmel tapasztaljuk, hogy egy generáció már felnőtt, akik jó hatással vannak a mostani generációra.